Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2012

Média megjelenésünk

Kép
Már régóta tartoztam ezzel a bejegyzéssel, ahol "élőben" is bepillanthattok hozzánk, s pár perc erejéig én is látható vagyok, ahogy épp kedvenc csavart bagettemmel "hadakozom".:)) A műsort a Duna TV közvetítette első alkalommal Húsvétkor a Pannon Expressz című műsorában és azóta nagyon sok ismétlése volt. Magam is meglepődtem azon, milyen sok visszajelzést kaptam az adások óta. Még vendégünk is akadt, aki látta a műsort, benne a "pékségemet", s kedvet is kapott kipróbálni a falusi reggelimet. Szóval már "hozadéka" is volt a megjelenésnek. Mindenkinek jó szórakozást kívánok az adáshoz, amely kb. 25 perces, s ezen belül a 11 perc 40 mp-nél "kerülök adásba". A műsor bemutatja környékünket, Herendet, Gannát, Bándot, Döbröntét is.

Mária szobor avatás

Kép
Tartozom még falunknak egy bejegyzéssel, egy nyár végi kulturális programról való megemlékezéssel.  Ganna egyik gyöngyszeme a település Fő útja mentén, egy kis fali kápolnában lévő Szűz Mária-szobor. Valószínűleg egykor a gannai fatemplomot díszítette, mostani helyére a múlt század harmincas éveiben került..Az eltelt nyolc évtized alatt a csodaszép szobor állapota meglehetősen leromlott, ezért két gannai fiatal, Nagy Hedvig és Noviczki Katalin úgy döntött, szabadidejüket nem kímélve rekonstruálják az értékes alkotást. A két fiatal lány a szobrot Gerlei Ferenc gannai asztalosmester műhelyébe vitte, ahol június elején elkezdődött a felújítás. Ehhez Bagaméri Mihály festőszakember tanácsait megfogadva a két lány minden nap több órát szánt a szobor restaurálására, amely a csiszolás és festés után közel három hónap alatt újult meg. A Mária-szobor ünnepélyes újraszentelésére, megáldására augusztus 20-án került sor, Reinhardt György gannai plébános celerbálásával. A szobor mellett közösségi ö