2017. szeptember 14., csütörtök

Elegem van a drámákból

Nyáron szüneteltettem a blogbejegyzéseket, mert sok-sok vendég és sok-sok feladat volt nap mint nap, plusz az irreális hőség, hadd ne soroljam...
És akkor még az apróvadakkal is fel kellett vennem a versenyt, mondanom sem kell, rafinált bűnözőkkel volt dolgom, és ők álltak nyerésre.
Nyár közepétől apró léptekben, alig-alig észrevehetően, megcsappant a boldog baromfiállomány. Szabadon legelésző tyúkok és kacsák kerültek lakomára - valami ismeretlen ragadozó asztalán. Pulyka Putyin - akkor még megvolt - hangjának rezgésével két évig távol tartotta a vérre szomjazó vadakat az udvarunktól, azonban vehemens párzási procedúrájának nemcsak a kedves pulykapipe esett áldozatul, hanem később a tyúkjaimmal is perverzkedett, és voltak páran, akik alulmaradtak. A szó szoros értelmében.
Így Putyinnak menni kellett, sajna a hangja nem maradt itt, így felbátorodtak az apróvadak - görény, nyest, nyuszt: ki tudja? - s az állomány egyre csak fogyatkozott-fogyatkozik.
Summa summárum úgy döntöttem, hogy a maradékot inkább én teszem hidegre, mint hogy gondos kezem munkájának gyümölcsét más arassa le. Húsra nem vágyom, de a friss napi tojást igencsak sajnálom.
A baromfiudvar ugyan zárt, de az apró ragadozóknak ez nem túl nagy feladat. Mindig nappal végeztek a szárnyasokkal, a tetemek az udvarban maradtak, tehát nem róka volt a tettes. Más kérdés, hogy pár napja őkelme is megjelent, és egy fehér szabadon kapirgáló tyúkom csak a jóisten segedelmével menekült ki a torkából, eléggé megtépázottan.
Baromfiudvart védendő először azzal próbálkoztam, hogy a kerítés mentén kutyagumit helyeztem el: állítólag a besték nem szeretik azokat a helyeket, amit kutya jelöl meg. Ez egy hétig bevált, aztán úgy látszik megszokták a szagot, mert újabb elhullás következett.
Ezután döntöttem úgy, hogy Bogit és Lucsánót is munkára fogjuk, ha az ürülékük nem, talán a jelenlétük távol  tartja a nem kívánatos behatolókat. Hát... nem volt nagy a lelkesedésük. Egész nap a kárálást hallgatni, az uncsi kacsatogyogásban gyönyörködni... Izgalmukat a fólia lebontásával enyhítették, szóval a kár egyre csak nő, még akkor is, ha számba vettük, hogy jövőre úgyis újra kell fóliázni a kiskertet.
Viszont az őrizet eddig bevált: pár napja nincs levadászás az udvarban. Derék munkájukat nap végén bőséges csirkeszárnyvég lakmározással, és sok-sok simivel jutalmazom.
És pár kép a vendégeinktől kapott  carolina repear fejlődéséről (ha esetleg van, aki nem tudja, jelenleg a világ legerősebb csilipaprikájának tartják): már januárban elültettem a magokat, sparhelt és meleg mellett melengettem tavaszig, amikor a palántákat kiültettem a fóliába. Egész mostanáig szépen nevelődtek, de mivel a kutyáim az említett tények miatt azt lebontották, kénytelen voltam átültetni őket, hogy az immár nyitott fóliában a tyúkok ne legeljék le őket.
Hát egyelőre így néznek ki, tudom, nem a legideálisabb virágzás alatt az átültetés, de ezt most a kényszer szülte, s igyekeztem bőséges földlabdával és érett istállótrágyával pótolni a drámai beavatkozást, meglátjuk, túlélik-e.





2017. szeptember 11., hétfő

Jogltisch - egy bútor a hagyomány és modernitás jegyében

A ma divatos bútortrendek mellett (minimál stb.) megjelent egy olyan vásárlói réteg, aki a tömegízléstől függetlenül a különlegeset a hagyományosban találja meg és keresi. Egyre több ember vágyik arra, hogy  környezetében a bútordarabok és kiegészítők meghitt intimitást és folytonosságot mutassanak, hidat képezzenek a múlt és jelen között. A valódi sok száz éves darabok legtöbbünk számára megfizethetetlenek, azonban ügyes kezű mesterek műhelyeiben egy-egy darab pontos rekonstrukciójával az eredetihez megszólalásig hasonló bútorokhoz juthatunk hozzá.
E bejegyzés megírását épp az ihlette, hogy sokan érdeklődtetek az oldalsávban bemutatott jogltisch mintapéldányunk után, ami egy kétszáz éves  darab pontos rekonstrukciója.
Különleges rusztikus bútor, majdnem teljesen kézműves munka, masszív, robusztus méretei biztosítják a tartósságot, finom faragványai a kifinomult eleganciát. A lakótér központi helyére állítva akár életünk végéig lenyűgöz és inspirálólag hat. Régi gyártmány szerint szögek nélkül, csapolással készül.

Története:valószínűleg Északkelet-Stájerországból ered, egy hegyvidéki tartomány Joglland lehet a bölcsője. A vidék erdei adták az alapanyagot, eredetileg lucfenyőből és bükkből készítették ezt a parasztbútort. Az asztal a módosabb parasztcsaládok társadalmi életének középpontja volt, általában a konyha-étkező központi helyét foglalta el a tűzhellyel együtt, és súlyánál fogva csak minimum két ember tudta mozgatni. (Régi korokban nem volt szokás a lakást évente átrendezni)
A jogltisch többfunkciós, hosszú élettartamú bútordarab volt: étkezésre használták, vendégeket fogadtak mellette, ünnepeiket emellett tartották. A családi imádkozásnak is helyet adott, valamint "irodának" is szolgált: szerződéseket, adás-vételeket kötöttek rajta, gyakorlatilag az egész család élete a házon belül ekörül forgott.
E sokrétű funkció megkívánta a tárolásra használható fiókrendszert. Sok gazdaságban ekkor még nem volt szekrény a dokumentumok tárolására, így a jogltisch fiókjai biztonságos módot kínáltak a fontos dolgok megőrzésére. Egyes darabokon külön fiók szolgált a kenyér és evőeszközök, kisebb, napi használatos konyhai eszközök tárolására.

A jogltisch ma: az új bútortrend egy új irányba, a még élő hagyományok felé mutat. A jogltisch a múltban a paraszti populáció bútora volt, ma már az eredeti darabok az exkluzív kategóriába  tartoznak, ha egyáltalán fellelhetőek.
Az eredeti régiségek fontossága mellett egyre népszerűbbek a mesteremberek által készített, az eredeti darabok pontos másolatai, rekonstrukciói.
E bútorok visszacsempészik egy letűnt kor vidéki életének harmóniáját családi- és társasházakba, segítenek egy fantasztikus, ma is élő kultúra megőrzésében és újjáélesztésében.








Jogltisch kazettás sarokpaddal

További szépségek: ÖregfaBútor oldalon.

2017. szeptember 10., vasárnap

Dúskál a kert

Nap mint nap hozok fel a kert kincseiből a konyhára. Most zöldséget zöldséggel eszünk, mártásokkal, felfújtnak, egytálételnek kapirgálós tojással, reszelt sajttal. Kevés hússal vagy szalonnával. Feri bácsi kiújult köszvényének ez gyógyír de az én enyhe túlsúlyomnak sem árt. Szüreteljük az almát, körtét, szilvát, ezekből mindennap fogyasztunk. Na, ne gondoljatok itt ültetvényre, egy-egy öreg fa termi gyümölcsét, illetve a málnásunkban is újra "legelhetünk" naponta pár szemet a tavaly ültetett, de idén burjánzani kezdő tövekről.
És akkor lassan beérik a bodzabogyó , abból is raktam el pár üveg dzsemet. A szilvából tepsiben sült lekvár készült valamint aszalvány. Az almát a magas pektintartalma miatt fogom üvegbe zárni, és egy-egy későbbi gyümölccsel (narancs, mandarin) vagy zöldséggel (tök, zukkini, brokkoli) fogom kenőkének bespájzolni.
A körte túl kemény a lazuló fogsornak, ezért kompóttá fog alakulni.
Nézzétek, az én zöldségeim ilyenek!



Semmi egyen méret, egyen vastagság, viszont mindegyik egyéniség! Patakparton, lovaink, nyulaink érett trágyájával gazdagon táplált földben lettek ilyenné. Értsétek meg: csak ilyet érdemes enni, és ezért érdemes a fáradságot is vállalni.
Szeretem a kertem. 

2017. augusztus 29., kedd

Ételallergiák

Mindenkinek üdv újra fedélzeten, s bár még tart az őrült nyár - szerencsére - kerül egy kis gondolkodnivaló az asztalra, stílusosan, hisz evésről, étkezésről tanakodnék Szellem a fazékból, és rajta keresztül Fűszeres Eszter bejegyzése kapcsán.
Mindketten az ételallergiák tömeges megjelenését vették posztjuk "górcsöve" alá, s fejtették ki gondolataikat a témáról.

Az ételintolerancia, mint fogalom és mint létező kortünet, ÉLETMÓD, ahogy írjátok,  falusi vendéglátásunkba is beszivárgott, foglalkoznunk kell vele, hisz az étkezést is kereső vendégek igényeit miért is ne próbálnánk kiszolgálni? Nálunk még csak-csak könnyebb helyzetben vannak, hisz az étlapunk még a hagyományosan étkező vendégeink esetében is megbeszélést, odafigyelést  igényel.

A sokféle "nyavalya" kortünet, és kiapadhatatlan üzlet. Az étkezés mindig is örömforrás volt az embereknek, sose fogunk leszokni róla. Más kérdés, hogy régebben azt ették, amit megszedtek, levadásztak, megkerestek, ma pedig terített asztalon - boltokban - tárul elénk a fogyasztani való. Sose volt még akkora kínálata az élelmiszereknek, amik között bőven van silány és értékes is. A tájékozódásban akkora a lehetőségünk, mint még soha, viszont épp ez a kerékkötője is. Az információ özönben keressük a tutit, eszméletlen mennyiségű időt töltünk ezzel. Viszont teljesen leszoktunk a testünk jelzéseinek megfigyeléséről, pedig még ma is kapunk tőle bőven információt - fájdalom, szúrkálás, émelygés stb. - formájában, amit csak helyesen kell értelmezni: EZT NE EDD!
Fantasztikus dolog, hogy a tudomány fejlődésével egyidőben megtudhatunk olyan roppant fontos információkat, hogy egy-egy zöldségben, húsban mi az épp fontos és nyomelem, és oxálsav meg miegymás, csak épp feltétlen muszáj ezt mindenkinek tudnia? Tényleg át kell böngésznünk az internetet akkor, ha egy jó lecsót akarunk főzni, hogy a paprikában, paradicsomban, hagymában van-e valami, ami az emésztésünkre, közérzetünkre károsan hat? Nem elegendő az, ha tudom, hogy a paprikától puffadni szoktam - viszont csak nyers állapotban - így lehetőleg kerülöm a libazsíros kenyéren. Ha meg mégsem tudok neki ellenállni, akkor felkészülök a következményekre, és bűntudatosan eszek később egy kis szódabikarbónát.
Az étkezéssel való túl sok és mélyrehatónak tűnő foglalkozás divat és maszatolás is. Különösen magaménak vallom azt a Hamvas Béla idézetet, amit "duende" is megidézett, érdemes az olvasásra, kattintsatok át hozzá!
Kicsit lazítsunk azon a szorításon, hogy mi a jó, és mi a nem - tudom, most sokan megköveznek- , mert hát azon sem agyalunk, hogy kinek, mikor és miért jutott eszébe az ajtókilincs megtervezése -, viszont ne akarjunk mentesülni a testünk válaszainak megértésétől, mert ez gáz. Ha felpuffadunk valamitől, akkor miért is fogyasztjuk továbbra is? Ez felelősség magunkkal szemben, ezt ne akarjuk megúszni. Mindent nem tudhatunk, de a jelekre odafigyelhetünk, és igen is tehetünk ellene, gyógyszer nélkül is, pusztán azzal, hogy kerüljük őket. Ennyire bonyolult, vagy ilyen egyszerű?
Kinek-kinek magának kell a választ megtalálnia.

2017. június 26., hétfő

Nyári szünet

Kedves Blogolvasók, a nyáron megnövekvő teendőink idejére felfüggesztjük a blogírást, tartalmasabb írásokkal majd ősszel fogunk jelentkezni.
Életképeinket addig is kövessétek az Instagramon, oda gyakran teszek fel rólunk szóló, vagy nekünk tetsző képeket.
Minden kedves Olvasónknak szép nyarat és jó nyaralást kívánunk.
Találkozzunk ősszel a Bloggeren!

2017. május 24., szerda

Diákprogram: vadászati előadás

A döbröntei Bakonyalja Barátai Társaság erdei iskolai programjai közül egy vadászati előadás szervezésében és megtartásában segédkeztünk Czibula Gyuri geotúravezető irányításával. A hallgatóság a budapesti Fazekas iskola egyik negyedikes osztálya volt.
A gyerekek megismerkedhettek a környék vadállományával (őz, szarvas, dám, muflon, vaddisznó,  mezei nyulak, fácán, fogoly és récefajok) , vadászhatóságukkal, a sörétes- és golyós fegyverekkel, a vadász etikettel. A vadásztársaság előadója kapkodhatta a fejét a záporozó kérdések kavalkádjában.
Iskolai osztálykirándulás keretében érdemes ellátogatni Döbröntére a turistaházba, ahol a számtalan erdei iskolai program közül ilyen nagy érdeklődéssel kísért programra is lehetősége van a csoportoknak.
Irány a Bakony! Gyertek Döbröntére!

A gyerekektől ajándékba pedig ezt a versikét kaptuk:
"Daliás Döbrögi Döbröntén döbröntei dobot dönget, a dimbes-dombos ó-döbröntei domb dűlőin délután dunántúli dalokat dalolgat"
:)))

2017. május 22., hétfő

Révész Sándor: A tanya

Akár a mottónk is lehetne:)) (Ha nem védené szerzői jog)
Azért aki nem ismeri olvassa és hallgassa:

Révész Sándor: A tanya

Képzeletben mondjuk a vendégem lennél
Meghívnálak s te szívesen jönnél
Tárt karokkal várlak ha Pest felől jösz
Délkelet felé indulj mert ott találhatsz rám

Már rég nem igaz a dal hogy nincs egy hely
Igenis van csak megtalálni kell
Ahol megpihenhetnél ahová mehetnél
Ha szükséged van rá mert van egy hely

Van van egy hely van van egy hely

Zöldelő kertek napfényben fürdő házak
Valahol tehén bőg s a legelőn pihen a nyáj
Valahogy itt mindig nyugodt idők járnak
S a szívem itt nem fáj

Akác erdők és nem messze egy tó
Izzadt háttal nehéz terhet von egy ló
Életképek abból a világból
Amelyben boldog szívvel élek
Mert van egy hely

Van van egy hely van van egy hely

Ja és még egy dolog míg nem felejtem el
Ember a csend az neked is nagyon kell
A szó és a zene mind onnan dereng elő
Mielőtt hozzád elér 
 

2017. május 14., vasárnap

Rhododendron virágzás a Jeli Arborétumban

A távolsága miatt (75 km) nem közvetlen kirándulási célpont a hozzánk érkezőknek, mi viszont most a tavaszi nagyobb munkálatokat kipihenni ellátogattunk a Jeli Arborétumba.
A virágzás ugyan már nem a teljes pompáját mutatta, de így is elbűvölő volt a sok szép egzotikus növény és az illatorgia. A séta a fenyőóriások közt a tavaszias szélben tűlevél- és rhododendron,  néhol még a hervadó tulipánfa és a jázmin illatával: pompás pihenés volt agynak és testnek egyaránt.















 Hazafelé egy kis kitérő a Szajki tavakhoz:

 ...és Bögötére az István-hegyi kilátóhoz


2017. május 3., szerda

Egy kis libatanulmány




No persze, nem saját kútfőből, de hát másodjára ugrottunk neki a libatartásnak, így illik megismerkedni velük.
Általában a lúd Márton nap körül kerül (hihihi) hozzánk, és hát valljuk be, nem szép sorsra. Ezért a lelkiismeretet csillapítandó, a tepsibe kiszemelt madár mellé még szoktunk hozni legalább kettőt, és ők ellegelészhetnek körülöttünk az idők végezetéig. De legalább is a következő Márton napig.
Így maradt meg tavalyról a két szürke ludunk,  akik mellé akkor szereztük be Zolit - aki gőgős is :))) - amikor kiderült, hogy nincsenek párban, mindketten tojók.
Zoli reményeim szerint ivarosította a tojásokat, mert az egyik szürke kb. három hete csücsül rajtuk, bízzunk benne, hogy nem hiába. Ez hamarost kiderül.
Faluszerte érdeklődtünk a libatartásról, kisliba nevelésről, de bizony csak hümmögést, hímelést-hámolást kaptunk, amit lassan már meg is szokunk, jöjjön rá mindenki a dolgok csínjára a saját tapasztalásán. Kerttel, állatokkal kapcsolatban is megfigyeltem, hogy konkrétumokat nem, de sok-sok ellentmondó véleményt kapok, ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtuk. Arra azért magunktól is rájöttünk, hogy kőbe vésve nincs semmi sem, ezer tényező befolyásolhat mindent, és gondolom, ezért is nem kapunk soha egyértelmű válaszokat.
Milyen is hát a libajellem? Összetartóak, hűségesek a családjukkal, egy partnert választanak társnak, akit kicsinyeikkel együtt aktívan védelmeznek. Ha egy liba társa vagy picinye megsérül, elpusztul, ugyanúgy gyászolnak, mint az ember. Különvonulnak a csoporttól és szomorkodnak. Társuk halála után a legtöbb liba élethosszig egyedül marad és többé nem párosodik. Ez hosszú idő is lehet, hisz akár 25 évig is elélhetnek.
A vadlibák a jellegzetes v-alakú repüléssel több ezer kilométert is repülhetnek. Ezzel a módszerrel csökkentik a mögöttük lévők légellenállását. Ha az elől lévők elfáradnak, a hátsók felváltják őket.
A libáknak a baromfifajok között a legjobb a tanulóképessége.Nagyon jó a hosszútávú memóriájuk, tájékozódásukhoz felhasználják az ismerős domborzati viszonyokat, sőt a csillagokat is, hogy mindig visszataláljanak a költőhelyükre.
Nos, ezeket ollóztam róluk általánosságban, most pedig tanulmányozzuk Zolit, aki fenségesen lépdel a zöldben, az idegeneket vizszintesen kinyújtott nyakkal és sivítással fenyegeti, ezen kívül az ajtónkon kopogtat állandóan és sípol. Nem bánnám, ha tudnám, ilyenkor mi játszódik le benne...



2017. április 23., vasárnap

2017. április 20.

Csak képek.
Ezen a napon Veszprémbe kellett mennünk, ezek a képek fogadtak minket Farkasgyepűn és  utána az úton.
Hideg, vacogás napok óta, éjszakai fagyok, újra befagyott vizek és fűtés, úgy mint télen.
A gyönyörűen átteleltetett leandereket újra visszacipeltem a lakásba...
Tiszta szerencse, hogy csak az elmúlt napokban lettünk kész a kert tavaszi felásásával és betrágyázásával, valamint az első magvak elvetésével. Szerintem nem késtünk el semmivel, pláne, hogy a Bittva parton mindig két hét hátrányban vagyunk a többi kerthez képest. Valamint az őszi hidegek is sokkal előbb beköszöntenek itt, most már tapasztalat, hogy nemigen érdemes másodvetésben gondolkodnom.









LinkWithin

Related Posts with Thumbnails