Kreatív blogger-díj

Az az igazság: kaptam már díjat, elismerést, olyat is, amit megérdemeltem. (Néhai sportteljesítményeimet érmek, oklevelek bizonyítják, Limperger Pista bácsi volt az edzőm, aki azóta olimpikonjainkat edzette...) A tanulmányi eredményeimért kapott elismeréseket utólag már kicsit más szemmel nézem.
A Kreatív Blogger díjat, amit Jolitól kaptam,  mindenekelőtt megköszönöm - talán jól neveltek - és ha ez annak bizonyítéka, hogy kedveli(tek) az írásaimat, akkor talán meg is érdemeltem.
Én mégsem erre szeretnék büszke lenni, hanem arra, hogy  ha olvasóim meglátogatnának, megkóstolnák főztjeimet, pihennének, kirándulnának nálunk egy jót, s ha az egypár nálunk töltött napnak is pozitív a mérlege, akkor elfogadom a dícséretet, a díjat. ( Szerencsére a félig betelt vendégkönyvem is tele van szívet melengető bejegyzéssel).
Legfontosabb és legnehezebb feladatomnak tekintem, hogy a  blogom és a valóság között ne legyen kontraszt, mégis megtalálja nálam a vendég azt, amit keres. Persze mindenki mást keres, s ettől izgalmas a dolog.
Szóval, kalandra fel, bloggerek ajánljatok és gyertek, ha pihenésre, nyugalomra, feltöltődésre vágytok az új évben, szerintem a bakonyi tájak és a Bodzás Vendégház (nem tudom, miért nem működik a link, használjátok az oldalsávot) erre kiváló kiindulási alap, s ismerjétek meg életünket, állatainkat, egy természetközeli, magyar falusi élet nehéz-boldog mindennapjait.
Sajnos, én minden körlevél pusztítója vagyok, s a díjat - terméke személyes ismertsége okán - csak Esterellának tudnám továbbítani, aki már megkapta, így elnézéseteket kell kérnem, hogy a lánc nálam megszakad.
Ígérem viszont, hogy ha bármelyikőtök "termékéről" a valóságban is jó benyomást szerzek, nem fogom visszatartani magam s a nagyvilág elé tárom a véleményem!

Megjegyzések

  1. Kedves Bodza-Zsuzsa,
    boldoggá tesz, hogy rád bukkantam!
    Napmátka-kedves volt segítségemre ebben, nála láttalak.
    A falusi turizmus jegyében éled napjaid-éveid.
    De jó neked!
    Azt gondolom, hogy nagy döntés lehetett, de bátrak vagytok. Tuti, hogy rendszeresen jövök hozzád. Nagy-nagy elvágyódás él bennem egy ilyen hely után...hát nem tudom...ami adott nekünk, egyenlőre egy duna-menti kis telek (ház nélkül), ahová nyaranta ki tudunk szabadulni. Ez is óriási dolog! A többit meg majd meglátjuk.
    Amúgy meg érdekelne a nyaralási lehetőség nálatok, akár egy hosszú hétvégére-kis családommal...
    Első lépésként megtekintem a honlapotokat erről-aztán esetleg kérdezek, lehet?!?
    Addig is minden jót neked.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen Zsuzsa, hogy rám gondoltál egy ilyen klassz blogdíj odaítélésénél!!! :)

    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Örülök Eszter, - hogy ha csak egy komment erejéig is, de benéztél hozzám. A gyömbéres és a kamillás szappanod érdekelne, majd megkeresnélek az oldaladon.

    VálaszTörlés
  4. Szeretettel gratulálok a díjadhoz!

    VálaszTörlés
  5. Igenis Bodzazsuzsa, jók az írásaid, igenis megérdemled a díjat, igenis irigylünk a csepp falusi életedért, igenis ha lesz tehetségünk elmegyünk hozzátok, eszünk, iszunk és együtt mekegünk a kecskékkel.

    VálaszTörlés
  6. Jaj, kedves lányok, asszonyok, köszönöm, köszönöm a sok kedvességet. Még a végén tényleg elhiszem, hogy én is tudok egy kis színecskét vinni ebbe az amúgy is nagyon színes blogger-közösségbe.:))
    És aki tud, jöjjön Gannára, szeretettel várom!

    VálaszTörlés
  7. Na végre ez volt a célom, hogy el hidd igenis Te is egy színe vagy a szivárványnak és viszel "egy kis színecskét ebbe az amúgy is nagyon színes blogger-közösségbe"

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Füstölt nyúlcomb

Nyúlszalámi

Feta sajt készítés