2016. december 1., csütörtök

Libazsír és almatorta

Nálam mindkettő ritkán fordul elő.
A libazsír a Márton-napi vigalom hozadéka - no nem a lúdnak, hanem nekünk volt vigalom, almatorta pedig szülinapra készült, ugyi, az sincs dömpingben egy évben.
Tortának is csak azóta állok neki szívesen, mióta ajándékba kaptam egy helyes kisméretű szilikon tortaformát.
Saját sütésű zabkorpás kenyéren a legfinomabb zsír!




Vanília pudinggal kínáltam

2016. november 28., hétfő

"Végre kialudtuk magunkat"...

...hangzott el nemrég távozó , visszatérő vendégeink szájából. "Élmény volt újra itt nálatok, jövőre is megkeressük azt az időpontot, amikor a legnagyobb szükségünk lesz egy óriási alvásra. No, és az ellátás...nyammm."


2016. november 25., péntek

Ó, habanero!

Még kora tavasszal említettem, hogy tavalyi szilveszterezőinktől - Péteréktől - kaptam pár szem habanero magot. Ismerték a szenvedélyemet...azért. Nagyobb örömet nem is szerezhettek volna nekem - egyébként egy külön posztot érdemelne az a téma, amikor a vendéglátó kap ajándékot, szokatlan és nagyon szívmelengető érzés...
Az apró magocskákat már februárban elvetettem tejfölös poharakba, hisz a habanero tenyészideje nagyon hosszú, fél évnél is hosszabb!
Rendre ki is keltek, ápolgattam, forgatgattam őket, és májusban a szépen megeredt palántákat kiültettem a fóliába, mikor az első borsószüret megvolt. (Csak megemlítem, hogy tavaly az Édenkertbe palántáztam, de ott nem mentek semmire. Valószínűleg nem szeretik a patakparti hűvösebb levegőt).
A fólia alatt viszont csodás méretűre tudnának nőni...ha nem fordult volna elő párszor, hogy a szellőzés miatt résnyire kitámasztott fóliaajtót egy heves szélroham kicsapta, szabad utat engedve a madárállománynak....Nyáron háromszor is lelegelték a kacsák-tyúkok a habanerot! Sírni tudtam volna!
Azonban nyár közepén újabb életjelet mutatott a megmaradt két tő növényke, hirtelen méteresre megnőttek, és virágba borultak, s hamarosan megjelentek az első csilipaprikák!
Kíváncsiságból felvágtam egyet, hogy megkóstoljam az utánozhatatlan mangós-gyümölcsös iszonyat csípősségét - ez a fiatal paprika még nem érlelt magvakat.
A novemberi fagyos éjszakák azonban nem tettek jót a virágzásnak, így a teljes termés már nem tudott beérni. Ennyit tudtam leszüretelni:

Némi piros kalifornia paprikával együtt daráltam le - a kezemen volt védőkesztyű, de legközelebb az orromra is kell húznom valamit: majd kiköhögtem a tüdőmet, mire üvegbe zártam a habanerót.
Csípős szószként várja a további felhasználást.
A magjait eltevés előtt kikotortam, leszárítottam, most egy papírzacskóban várja a kikeletet.

Cuki és Mogyoró

Október végén Bogi két gyönyörű kutyakislánynak adott életet, s amint egyik előző bejegyzésemben írtam volt, keverék kutyáknál mindig nagy a várakozás: vajon mi is lesz belőlük, kinek a formáját fogják dominánsan magukon hordozni?
Bogi sem száz százalékos puli, a kölykök világos színárnyalata pedig semmiképpen sem puli apára vall, de még csak nem is a GazCsábítóéra, aki Bogi szívszerelme már évek óta, Lucsánó is az ő fia, le sem tudná tagadni.
Boginak nem ez az első ellése, amelyből világos színű kölyök született, tavaly Baltazár is mogyoró színnel látott napvilágot, ő most már világjáró kutyus lett Horst mellett, aki a negyedik szomszédunk az utcában - ha épp Gannán tartózkodik és nem a Fülöp Szigetekn:)))
Kutyakölyköket nevelgetni, látni a növekedésüket, bűbájos dolog! Rengetegszer elvonják a figyelmünket a napi dologról, meg-megállunk vigyorogni rajtuk, simogatni őket.
Hol a nadrág szárát tépik, hol a lábaim közt keveregnek, hogy majd' hasra esem tőlük, hol a madárállományt kergetik szanaszét -aminek aztán nagyon örülnek! Ismerkednek a macsekokkal és minden élő-mozgóval.
Egyiküknek már lesz gazdája a faluban, másikuk még befogadóra vár. De az sem baj, ha nálunk marad, zsemle színű kutyink még úgysem volt!
Bogira viszont december-januárban műtét vár, szurkoljatok velünk, hogy gond nélkül felépüljön majd!
Mindig a közelemben, de inkább rajtam

Azt a csizmát meg kéne támadni!

Vándorúton, peckesen
Kosárkában összebújva

A világosabb Cuki, a sötétebb Mogyoró

Ismerkedés a kutyatállal, a langyos-szaftos farhát lével

2016. november 23., szerda

A kert kincsei november végén

Kaptunk már ízelítőt a télből...


...ám az elmúlt napok tavaszias meleggel örvendeztettek meg minket. De bármilyen jó is az idő, figyelmeztet a kerti munkák befejezésére. Két év használat után idén felszántatjuk és betrágyázzuk a kiskertet -szerencsére  az állatseregünk gondoskodik róla, hogy ne kelljen trágyát vásárolnunk:))
Egyelőre ehhez a kerítést le kell bontanunk és a cölöpöket felszednünk, hogy a kistraktor elférjen, meg tudjon fordulni.
Szerencsére az epret a kert legszélső zugába telepítettük, így azt nem fogja bolygatni a traktor. A kaprot és a mángoldot viszont sajnálom, mert ezek akár egész télen benn maradhatnának a földben,  és jövőre újra életre kelnének. A szántás miatt így ezeket is újra kell vetnem tavasszal.
Nézzétek, mennyi minden kincset gyűjtök még most is a kertecskémből!:
Kerékrépa zöldell...

...melynek leginkább a lovaink örülnek - ámbár nyúleledelnek szántam

Csicsóka is kerül a föld alól

A hullott avar közt üde és illatos a kapor

Némi hagymácska

Fejetlen plutyka - a káposztafélék nálunk nemigen akarnak megfejesedni:(( Nyúl asszonyság annál jobban fog neki örülni

A mángold utolsó leveleit azért még lemetszettem, és egy zöld nokedli készült belőle. Itt már csak a csonka sorja látszik
Madársaláta

Friss, roppanós hagyma
Málna, ribiszke és feketeszeder: alig várom már, hogy lekvárfőzéshez elegendő mennyiség teremjen. Jó, tudom, ez még bő fél év...és nem tudhatjuk mennyire lesz kemény a tél, vagy épp egy enyheség után újból a kártevőkkel kell majd felvenni a harcot.
A kert alatt pedig a Bittva hömpölyög, sodrásának hangja adja az aláfestő zenét a kerti munkákhoz.



2016. november 22., kedd

Márton-napi libaságok....

és az elmúlt bő 10 nap történései, zömmel képekben. Mert miről is szólhatna egy vidéki vendégház november közepi története, mint a Márton napról? ..így utólag. Cicákról, lovakról, Bogi friss kutyi-utánpótlásáról, gombászásról...és még mi minden fog kimaradni.

Az idei november sem múlt el Márton-napi vendégeink libatoros kiszolgálása nélkül. A főfogáshoz az "alapanyagot" Fefe most is előteremtette, 30 km-es körzetből. Nem aprózta el: mindjárt öt szárnyast delegált a baromfiudvarba - hárman nem nagyon örültek ennek...
Gyönyörű szürke ludak érkeztek, és pompás csapatot képeztek olyannyira, hogy Putyin pulykánk, az udvar védelmezője is megszeppent a túlerőtől.
Ismerkedés az új területtel
A liba állomány csökkentéséről most nem írnék részletesebben, bár volna mit, hisz a ludak lekaszabolásához segítségre volt szükségünk...na jó, akkor elmesélem, hogy fülön fogtuk a faluban épp akkor egyedüliként az utcán életjelet mutató asszonyságot, aki magához vette legélesebb kését....a továbbiakat a képzeletre bízom.
A szárnyasok közül egy kellőképpen befűszerezve egy éjszakát várt a megdicsőülésre, a többiek hidegen várják a sorsukat. Két madár pedig hosszú életre ítéltetett - legalábbis általunk, az erdő aljai garázdákat, a  rókákat még nem kérdeztük meg erről. Nagyon bízunk Putyinban, aki az idén megóvott minden baromfit a levegőből és az erdőaljáról esetleg támadó ragadozóktól is.
A Márton-lúd - mivel igazi wellness liba volt, 6 és fél órát puhult lassú tűzön. Nem egyszerű megállapítani egy egészben sült libáról, hogy mikor kész, hiszen nem lehet közben kóstolgatni. És agyonböködni sem akartuk. A tenyerem volt a segítségemre: amíg kemény-kongó hang hallatszott a melle lapogatásánál, addig visszadugtam a melegre.
Az elégedett visszajelzésekből tudjuk, hogy remek, omlós libát sikerült sütnünk, amit almás lilakáposztával és hagymás tört krumplival tálaltunk. A desszert az előző posztban emlegetett darapuding volt zölddió lekvárral.


Őszi gombakavalkád: a rizike nagy kedvenc így ősz végén, rántva és majonézes salátaként végezte:

És végül sztárfotók (na jó, a fotók ugyan gyengék, de a téma tényleg sztár!)  a többi szépről:
Bubu a kerítésen napfürdőzik


Novemberi napsütés és friss széna - kell ennél több?

Cicakavalkád - a színek tobzódása
Az új generáció
Keverék kutyiknál mindig izgalmas kérdés, hogy mi lesz belőle? Az anya: Bogi pulikeverék, az apa nagy valószínűséggel a faluban élő jó pár labrador egyike. Róluk hamarosan új képek és új bejegyzés is lesz...

2016. november 19., szombat

Ősz a Somlón - a Kreinbacher Birtokon

Mindig szívesen kirándulok a tőlünk alig 25 km-re lévő Somló hegyre. Az odavezető út is pompás, főleg Dobán keresztül. Minden évszak gyönyörű itt, mégis szinte mindig ősszel vagy tavasszal keressük fel az ország egyik legkisebb borvidékét. Egyik előző kirándulásunkról ITT írtam.
Ennek persze már hat éve, és akkor is belefeledkeztünk a Kreinbacher Birtok építkezéseibe, a gyönyörű, bazalttal kirakott teraszokra. Azóta az építkezések - úgy tűnt -befejeződtek, hisz nem láttunk sehol munkagépeket, egy csodálatos, a hegybe simuló futurisztikus "élménykombinátot" viszont igen. Én, aki a rusztikus stílus nagy kedvelője vagyok, meg kellett állapítsam, hogy ez az ultramodern épület együttes nagyon ki van találva, határozottan tetszett! Mint ahogyan a tulajdonos szavai is M. Mester Katalin: Somlóország - Istenadta szép vidék című könyvében, ars poeticáról, a birtok filozófiájáról:
"Egy fiatal borászatnak, különösen egy még önmagát kereső borvidéken nem lehet kiforrott filozófiája. Célok természetesen megfogalmazódnak, de inkább elgondolások, remények, önbizalommal teli vágyak vannak, leginkább óriási bizakodás és hit a jövővel szemben....Az elérhető legmagasabb minőségű borokon keresztül megmutatni a Somló kivételes képességét..."
Nos, az éttermükben volt szerencsénk megkóstolni boraikat - azaz csak Fefe, hisz innentől én voltam a sofőr:))) - , köztük a Somló egyedüli vörösborát, a syrahot. Ettünk is: galamb esszenciát, libacombot újragondolva, kölespudingot zölddiólekvárral...Ez olyannyira felcsigázott, hogy idehaza elkészítettem az én verziómat búzadarával, és lássatok csodát: találtam egy forhant üveggel a két éve eltett zölddiólekvárból - kifogástalan minőségben, és még finomabb is volt a Kreinbacheréknél, mert citromosan készítettem és így nem volt émelyítően édes.
A darapuding zölddiólekvárral azóta felkerült az étlapomra desszertnek, két hétvégi vendégnek is elkészítettem - nagy siker volt!
Visszatérve a Birtokra: St. Ilona furmintjuk bronz minősítést kapott a 2011. évi londoni Decanter World Wine Award versenyén.
Képeink a kirándulásról:

























LinkWithin

Related Posts with Thumbnails